(Szentegyedi és Czegei gróf Wass Albert), (1908. január 8. - 1998.
február 17.), erdélyi magyar író és költő.
Az erdélyi magyar irodalom jelentos alakja volt, foleg a két világháború
közötti idoszakban. Egyik leghíresebb könyve a Kard és kasza, amely
több generációs családi életrajz formájában áttekinti a történelmünket
1050-től egészen a mai korig. 1944-tol Németországban, majd 1952-tol
haláláig az Amerikai Egyesült Államokban élt. Műveit Magyarországon
a rendszerváltás óta jelentetik meg, korábban a kommunista rezsim tiltotta
műveinek terjesztését. Irodalmi munkásságának kritikai feldolgozása
ma is folyik - a hazai olvasóközönség körében népszerűsége az 1990-es
évek végétől rohamosan növekszik.
A Kráter Műhely Egyesület Wass Albert-díjat hozott létre, mellyel azokat
a személyeket tünteti ki, akik kiemelkedő szerepet játszottak az író
életművének megismertetésében. (Eddigi díjazottak: Balázs Ildikó egyetemi
adjunktus, műfordító Wass Albert bibliográfiájának az elkészítéséért,
Kondor Katalin, a Magyar Rádió elnöke az életmű nyomán készült számos
rádiós alkotásért és a Polisz című folyóiratban megjelent Wass Albert
emlékezete című tanulmányáért, illetve Koncz Gábor, a Magyar Kultúra
Alapítvány elnöke).