Hungarian Forum, Australia

Hungarian Forum, Australia - Home
FőoldalHírekRendezvényekSzervezetekVersekKapcsolatokRólunk

Szabadságharcos versek

 

1848

Aradi népballada - Jaj, de szépen süt az őszi nap sugára...
Bartal Klári: Emlékezvén 48-ra
Papp Anna: Üzenem..
Petőfi Sándor: Forradalom
Petőfi Sándor: Nemzeti dal
Várnai Zseni: Petőfi márciusa

1956

Bartal Klári: 1956
Bartis Ferenc: Akarjatok élni szabadon!
Bartis Ferenc: És mégis élünk!
Kovács István József: Sortüzek
Magyar Ari: 1956, október 23 emlékére
Magyar Ari: 56 lángja
Magyar Ari: A zászlót emeld csak fel...
Magyar Ari: Gyújtsunk gyertyát
Magyar Ari: Mi az a tűz...
Magyar Ari: Tűzpiros virág
Márai Sándor: Mennyből az Angyal
N. László Endre: Ha megtagadnám
Szentkuti Ferenc: Hősköltemény a pesti srácról
Szentmihályi Szabó Péter: Késik még a jel
Tamási Lajos: Piros vér a pesti utcán
Tihanyi Tóth László: Romok között a járdaszélen...
Vörös József: Megrabolt Haza
Weiner Albert: 1956-ban...

Weiner Albert: 1956-ban...


1956-ban
mindnyájan egyek voltunk abban,
hogy rabláncunkat nem hordjuk tovább,
s a megszállók és bábjaik hadát
eluzni innen van elég eronk..
és lesz még boldog, szép magyar jövonk.

1956-ban
együtt voltunk, a kar, a karban
és együtt mondtuk eskünk szövegét,
hogy szabadságért harcol most a nép
és jaj annak, ki fegyvert fogva ránk,
elnyomná ismét szent magyar hazánk!

1956-ban
a Himnusz szállt a harci zajban
és véráztatta barikádokon,
a Nemzeti Dal szólt az ajkakon...
hogy „Talpra magyar!” – szentül esküszünk:
mi rabok többé soha nem leszünk!

1956-ban
elmondtuk versben, zengtük dalban,
hogy bús tegnapra víg holnap köszönt.
Mert nem kívánunk újabb vérözönt,
hisz’ elhullott már annyi jó magyar,
s a nép most békét, megnyugvást akar.

1956-ban
az októberi nagy viharban
már verve volt a Vörös Góliát,
s a szabad világ bennünket csodált.
De Szuez miatt magunkra hagyott
S az orosz ismét orvul ránk csapott.

1956-ban
a novemberi csatazajban
az éteren át küldtük jajszavunk,
hogy gyilkosoknak karmában vagyunk,
és gyarmattá lesz ismét a haza,
ha gyozni fog az árulók hada.

1956-ban
a nemzetmento szörnyu harcban
a halál könnyen, gyorsan aratott.
A hosként elhullt több ezer halott
Még évtizedek múltán is perel,
Mert halálukért senki sem felel!

1956-ban
legázoltan is hittünk abban,
hogy annyi vér és szenvedés után,
egy eljövendo jobb kor hajnalán
a szent szabadság napja felragyog,
s a KERESZT, legyoz minden CSILLAGOT!

/1996. október, a Negyvenedikre emlékezon/

Mert Hősök voltak!

"A kommunizmus az én szememben és elképzelésemben csak a rablást, a gyilkosságot, és mindenekelőtt a teljes vallástalanságot és ezen túlmenően az erkölcsi fertőt jelentette."

(Hindy Iván)

A postarabló, a közönséges lótolvaj Joszif Visszarionovics Sztálin kiadta a parancsot a 2. Ukrán Frontnak, hogy 1944. november 7-én el kell foglalni Budapestet. A vörös horda 1944 szeptemberében érte el az országhatárt, elsősorban az 1944. augusztus 23-ai román gyávaságnak, árulásnak köszönhetően. A bolsevik erők augusztusban, szeptemberben végigdúlták és rabolták az országot. Olyan pusztítást végeztek, mint a tatárok és törökök a Kárpát medencében. Sztálin terve azonban nem sikerült. Nemhogy november 7-ére, de még karácsonyra sem tudta bevenni Budapestet. A magyar és német csapatok hősiesen védekeztek, és még a legnagyobb támadások közepette is fenntartották a rendet. A villamosok jártak, a mozik játszottak és az élelmiszer adagját is megkapta mindenki egészen addig, míg az oroszok végleg körbe nem zárták Budapestet. 1945. január 18-án Pest elesett, így a végső ellenállás Budára tevődött át. A magyar csapatokat Hindy Iván vezérezredes, a német csapatokat Karl-Pfeffer Wildenbruch Obergruppenführer vezette. A Budai várba 43.900-an zsúfolódtak össze, fele magyar, fele német katona. Február 10-ére azonban elfogytak a tartalékok. Az összlétszám egyharmada sebesült volt, nem volt gyógyszer, élelmiszer, lőszer. A körülzárt várvédok számára két lehetőség maradt: Megadják magukat - ez esetben golyó vagy kényszermunka vár rájuk - vagy tovább harcolnak, védik Magyarországot és Európát a bestiális megszállókkal szemben.

A február 11-ei kitörést elárulták!
Ennek köszönhetően a Széll Kálmán térnél (ma Moszkva tér) a házak tetejéről géppuska sortűz fogadta a hősöket! Az árulók feltehetőleg a magukat magyar partizánnak nevező csoportból kerültek ki. Az elsősorban katonaszökevényekbol álló cionista gazemberek között sok olyan személyiséget találunk, akik 1989(!) után jelentős szerepet vállaltak a Magyar Köztársaság közéletében, bár a Népköztársaságban is megtalálták a számításaikat.

A rendkívüli veszteségek ellenére 16.000 embernek sikerült elérnie Buda határát, a kitörők között olyan derék magyarok verekedtek, mint a legendás rongyos gárda vezetője, Prónay Pál és emberei. A Pilisben húzódó magyar-német csapatokhoz végül csak 700 katonának sikerült eljutnia. A többiek fogságba estek vagy hősi halált haltak. Az orosz megszállók a sebesültekkel brutális, kegyetlen módon végeztek. Nem volt kegyelem.

A Hősökre való méltó emlékezés illetve a történelmi igazságtétel közös kötelességünk! A Budapestet, Magyarországot és Európát védő katonák hősök voltak. Emlékezzünk rájuk kegyelettel, hiszen a katona parancsot teljesített a kommunizmus elleni önvédelemi küzdelemben!