|
|
Papp Anna: József Attila 100. születésnapjára
Nézd a világot, hogy ragyog!
Hogy zöldül már a messzeség!
Ne gondolj arra, ami fáj !
Attila meghalt már azért.
Kis árva fiú, kopott ruhában,
még nem tudta, hogy merre megy,...
de Attila volt! - a kis kanásznak,
hiába adtak más nevet.
Hiába súgták, hiába mondták,
üvöltötték, hogy nem lehet
megváltoztatni a világot,
ez a rendje, csak így mehet!
Kitagadták, hogy csendre bírják,
de Attila nem hallgatott.
Nem fogta be pörös száját,
a nyomorgók Magyarországát,
csecsemők csendes kis halálát,
elhagyott árvák, anyák fohászát,
a Duna mélyének hallgatását,
ismerte jól, nem álmodott.
Az idegenből, hazavágyott,
de idegen volt a haza.
Fájt nagyon az ősi átok,
hogy a szegénynek nincs szava.
Ezer esztendő távlatából
látta pusztulni szép faját,
és Egyetleneggyé szaporodva
sikoltva kiáltott megálljt...
de nem hallották,
mert nem akarták,
nem volt ismerős a neve...
de ha mégis, hát letagadták,
hogy ne kelljen perelni vele.
Költő volt, százszor megalázott,
de tiszta szíve ragyogott.
Szeretetre, hazára vágyott,
de alkuduzni nem tudott.
Háborgó lelkkét néha-néha
átölelték az alkonyok,
s a szellőzködő lágy melegben,
tapsikoltak a jázminok.
Álmosan zümmögtek a méhek,
harangszót ringatott a csend,
altató hangja volt a szélnek,
és a jövő üzent, üzent...
2005.- hol vannak már
a gőgös Horger Antalok ?
Nincs koszorú, nincsen virág,
emlékük is már rég halott,...
de Attila él ! Itt van közöttünk...
és mondja,mondja a verseket:
-magyarnak lenni számkivetve -
ő tudta jól, hogy mit jelent.
Attila él ! 100 éve már !
és nemis halhat meg soha!
Az édes haza szívébe zárta,
és ő a hűséges fia.
Debrőd, 2005. április 9-én
( Vajon ilyen hazára vágyott ? )
|
