Gavallér János versei
|
|
Gavallér János: Vijjogó albatroszom
Várom, mint rozzant angyalok;
mikor dobják a batyut, s a csontot?
Az élénk dobott terítéken az eszcájg,
s a morzsákból kirekesztettek a hangyák;
Uram, mi dolgom az albatroszon?
A sziket taposó őseimnek volt hagyma
a tarisznyába, s hamuba sült pogácsa,
én már csak húzom az echós szekeret,
keresem letűnt korom, hol etetett.
Uram, mi dolgom az albatroszon?
Feledem az úton a port, mit lábam
úgy szeretett, mert ölelte fáradt kérgét,
az idők útjait járó talpamnak
nem kellet csúszni a tekintet térdén.
Uram, mi dolgom az albatroszon?
Arrébb lök a szándék, mint a falevelet,
ha egyként ugrok a fáról fejest,
s elsodor hazámtól a fájó üzenet,
ha távolról kell üzenni, de üzenni érdemes.
Uram, miért utazom albatroszon?
S mi dolgom ott, távol világban,
ha itt tépték ki szívemet?
Tán hiszem, hogy visszakapom
a végtelen póri hitemet?
Uram, nekem van saját albatroszom!
Érzem, viszel magaddal, mint atya,
ki azt akarja, ragadjon rá a por,
helyére tudja tenni , mit vár a haza,
tudja hol otthona, ott a hon:
s szívében lakik mindenki albatrosza.
|
|
