MEGJELENT
Fáy István, világszerte ismert kanadai magyar esztéta, kritikus és közíró
TRIANON NEMZEDÉKE
c. tanulmány-gyűjteménye a Sydney-i Trianon Társaság és a HÍD (Hagyományőrző
Ifjúsági Diák és Kulturális Szövetség) kiadásában.
Ezt, az emigrációs magyar nyelvű könyvkiadás egyik nagy jelentőségű -
irodalomtörténet értékű - munkáját a közelmúltban Canberrában elhúnyt Totth
Jenő költő állíttotta össze.
A 178 oldalas gazdag kötet a magyar szellem alább felsorolt géniuszainak,
emigrációs zászlóvivőinek, íróknak, költőknek, zeneművészeknek, valamint
múltunk nagyjainak életművébe nyújt betekintést.
A kötetben szerepelnek:
Ady Endre, Tóth Árpád, Babits Mihály, Móricz Zsigmond, Szabó Lőrinc, József
Attila, Radnóti Miklós, Erdélyi József, Sinka István, Kerecsendi Kiss
Miklós, Krúdy Gyula, Mécs László, Márai Sándor, Reményik Sándor, Szabó
Dezső, Dsida Jenő, Nyírő József, Áprily Lajos, Fáy Ferenc, Flórián Tibor,
Kannás Alajos, Botond István, Csepelyi Rudolf, Novák Mária, továbbá
Bartók Béla, Kodály Zoltán, Ferencsik János, Koréh Endre, Fáy Aladár és
Balassa Bálint, Károli Gáspár, a kuruc költészet, Szenczi Molnár Albert,
Kazinczi Ferenc, Berzsenyi Dániel, Kölcsey Ferenc, Csokonai Vitéz Mihály,
Katona József, Erkel Ferenc, Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor, Arany János,
Tompa Mihály, Vajda János, Liszt Ferenc.
A befejező részben három 'lánglelkű útmutató' - István király, Mátyás
király és Széchenyi István jelenik meg.
Az anyag a Kanadai Magyarságból, a sydneyi és melbournei Magyar Életből, a
Hadak Útjából, az amerikai Magyarok Vasárnapjából, a kanadai Krónikából és a
Svájci Magyar Képzőművészeti Körnek (SMIKK) Saáry Éva szerkesztésében
1989-ben megjelent "Arcok és eszmék a nyugati magyar irodalomban" című
könyvéből, illetve a Szerző archívumából származik.
A könyv a június 1-re tervezett Trianon emlékműsor keretében kerül bemutatásra.
Megrendelhető Török Zsuzsanna cimén: stak87@bigpond.net.au
A csekket kérjük a Trianon Tarsasag, Sydney névre kiállítani és eljuttatni a
PO Box 522 Winston Hills 2153 NSW Australia címre.
Ára $25 + postaköltség ($10 - Ausztrálián belül)
|
Böjte Csaba Ausztráliában
Csók Ilona: Új Legenda
Erdélyország ôsi tája
Székely népnek szép hazája.
Magyar múltunk bűszkesége,
Történelmünk dicsô része.
A székelyek hív magyarok
Hű szívük magyarul dobog.
Szenvedtek ôk századokat,
Idegen nép járma alatt.
Atillának árva népe
Buzgó hittel Istent kérte:
Segíts Uram, mert elveszünk...
Csaba királyfit küldd el nekünk.
A Tejúton fények gyúlnak
Az emberek térdre hullnak.
Jön már Csaba, akit vártunk,
Akit kértünk, akit áldunk.
Bár nincs rajt királyi lepel,
Csak egy barna kámzsát visel.
A nyomában remény támad,
Felkarolja az árvákat.
Éhezô, elhagyott gyermek,
Nála meleg otthont lelhet.
Aki sírt, az újra nevet,
Csillognak a gyermekszemek.
Csaba Testvér legyen áldott.
Felnevel egy ifjúságot,
Kinek nem volt már reménye,
Szép jövônek néz elébe.
Záloga egy új világnak,
Boldogabb Erdélyországnak.
2009.
|
Programok
Látogatók száma:
 451 Fahrenheit 2010. július 18, 1:30pm Délvidéki Magyar Klub 31 Glendenning Rd. Glendenning
 www.talalkozo.info
|